Képesség: -

Tulajdonság:

• Érzelmes, és bár alapvetően egy kedves, figyelmes fiú, ha kiakad, olyat is képes mondani, amit később megbánhat
• De van olyan is, hogy rátör az őszinteség roham kiakadás nélkül is, és szinte észrevétlenül leoszt bárkit
• Szorgalmas, képes a végletekig is hajtani magát
• Ugyanakkor kevés önbizalommal van megáldva, és ez az, ami visszafogja attól, hogy teljesen kibontakozzon
• Könnyen elzárkózik a saját kis világába, nehéz vele emiatt szóba elegyedni, és nehéz a szívéhez utat találni, ez főleg a bátyja ráhatása
• Ám ha mégis sikerül hozzá közel férkőzni, egy megbízható és megértő egyént találni, akivel meglehet osztani a legmélyebb titkokat is
• A túl nagy figyelmet nem szereti, kissé lámpalázas is, de ezen a műkorcsolya miatt igyekszik dolgozni

Család: 

• Id. Shane Ealey – apa
• Giselle Ealey – anya
• Andrew Ealey – testvér (báty)

  Nem nagy történet az övé, sokak nem is tartanák érdemesnek meghallgatni, sem elmesélni, mégis, aki türelemmel adózik, és figyel, az talán talál valami fontosat, egy kapaszkodót netán. Shane Ealey kisebb fiúként, bátyja mellett, ki karakán személyiségével magán hordozta a reflektorfényt, mindig is egy szerény fiúcska volt, aki boldogságát olyan varázslatos dolgokban lelte, mint a fantasztikus történetek kitalált világokról, és lényekről, mondhatni, álmodozó volt. A család racionalitásában különös volt egy ilyen gyermek, s a szülők nem is igen tudták hogyan viszonyuljanak fiukhoz, miként kezeljék egyébként igen kreatív képzelőerejét. A báty sem tűnt túlzottan támogatónak, előbb nevetett öccsén, végül már nem is foglalkozott vele, inkább figyelmen kívül hagyta, és ahogy idővel testvére életéből kizárta magát, úgy a szüleitől is eltávolodott. A kisebbik Ealey így aztán gyermekkorának egy részét, ha nem is teljes magányban és kirekesztettségben töltötte, a meg nem értettség árnyéka folytonosan követte. Az iskolában inkább volt visszahúzódó, mégis sikerült két barátra lelnie, akik aztán oldottak helyzetén. Nekik hála – pontosabban egyiküknek, akinek szülei tulajdonosai voltak egy kisebb műjégpályának – találkozott azon a bizonyos napon a jégkorcsolyával, pontosabban a műkorcsolya ámulatba ejtő világával, ami úgy rántotta magával, hogy onnantól kezdve nem is akart szabadulni az újonnan felbukkanó céljától; ezt akarja csinálni, ezt fogja csinálni, és minden erejét beleadja, hogy jobb, és jobb legyen. Még ugyanazon a napon, hazaérve vetette bele magát az ismeretekbe; az Olimpiáról, és versenyekről nézett felvételeket, másnap pedig már korcsolyát húzott a lábára, és csak siklott a jégen, és nem számított közben hányszor esett el, folytatta. A való életben bizonytalan, naiv, és visszahúzódó fiú, mintha új életre kelt volna a jégen. Magabiztos volt, kitartó, s nem egy isten adta tehetség, de mégis, a mozdulataiban ott volt a szívéből a testébe áramló szenvedély. Szárnyai alá aztán barátja édesanyja vette, aki korábban sikeres műkorcsolyázó volt. Ő segített neki megtanulni az alapokat - bevezette a balett világába is, ami segített neki aztán a jégre vinni a mozdulatokat - azt, hogy a jégtánc nem csupán mozdulatok sorozata, de az érzelmek kivetítése; egy programmal nem csak táncolsz, vagy siklasz át a pályán, de előadsz egy történetet, egy vágyat, egy érzést, és minden ilyen előadással önmagadból is adsz. Shane tehát fejlődött, míg otthon, a szülők egy évre rá a költözés mellett döntöttek az édesapa munkalehetősége miatt. Andrew ekkor már nem élt velük, saját életet élt, és többé nem is tartotta öccsével sem a kapcsolatot.

Egy teljesen új város vette körül, és ahogy a barátai sem voltak már mellette, úgy a műkorcsolya is mintha távol került volna tőle, s ő hiába nyúlt érte. Az egyetem – orvosi karra jelentkezett, hisz a kiemelkedő tanulmányaival megtehette a szülei ráhatására, ha tulajdonképpen nem is ez volt az álma, sem vágya - megkezdésével egy jó ideig elzárkózott mindentől, és mindenkitől, csak a tanulásra koncentrált, és a saját kis világára. Ebből a burokból pedig csak nagy nehezen akaródzott kiszakadni. A folyamatot a városi műjégpálya indította el benne, amibe egész véletlen botlott bele. Egyszerűen, bármiféle célravezető gondolat nélkül öltötte magára a korcsolyát, lépett ki a jégre, s csak siklott, bármiféle cifrázás nélkül. És ez így ment aztán napokig, hetekig, csak ott volt kint a pályán, és elmerülve saját külön univerzumában korcsolyázott. Aztán egy ilyen nap után, miután már mindenki más elhagyta a helyet, egy ottani dolgozó lépett hozzá, hogy van egy férfi, aki edzéseket tart néhány fiatalnak, egy bizonyos Viktor Lyubovnik. Természetesen Shane, aki csüngött a műkorcsolya bajnokságon, versenyeken és az Olimpián, azonnal ismerősen csengett a név. Még így is beletellett napokba, mire összeszedte a bátorságát annyira, hogy kiálljon, és jelentkezzen, de végül az édesanyja unszolására, aki nap, mint nap tapasztalta fia életuntságát, megtette. Most sem tartja magát nagyra, és önbizalomból még mindig elkél neki, de lassan kezd ismét feltámadni benne a tűz.